Bejegyezte / 21st május, 2014 / Egyéb kategória / Off

A Kurultaj szó illetve ennek változatai az altaji nyelvekben (ezen belül főként a különböző török nyelvek nagy részében) törzsi gyűlést jelent. A lovasnomád magyar törzsek is tartottak törzsi gyűléseket (ezt a korabeli bizánci és arab források is megemlítik) amelyek fontos szerepet játszottak a közösség életében. Tehát a törzsi gyűlés az ősi magyar kultúra része.
Ma a Kurultaj- Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg. Több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző (főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan.
Idén augusztusban Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepére megépül egy hatalmas nomád tábor. Bugacon, a Magyar Törzsi gyűlésre felépülő jurta falu a sztyeppei lovasnomád népek és kiemelten a honfoglalás kori magyarok életébe enged bepillantást.

Helyszín: Bugac

Időpont: 2014. augusztus 08-09-10.

A rendezvény honlapja